Lelépő
Image default

„Magyarország fotóalbuma Debrecen főutcáján sétálgatva is fellapozható”

A Magyarország 365 fotópályázatra érkezett alkotások közül százharminc képet tekinthetnek meg az érdeklődők január 6-ig Debrecen főutcáján – hangzott el a kiállítás megnyitóján csütörtökön.
 
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára emlékeztetett rá, hogy a négy éve indult pályázat mára az ország legnagyobb fotópályázatává nőtte ki magát.
 
 
Négy év alatt csaknem százhúszezer alkotást küldtek be a pályázók, ebből csak az idén harmincnyolcezer kép érkezett – tette hozzá, megjegyezve, hogy a tavalyi fővárosi kiállítás után a vidéki városok közül először Debrecen ad otthont a kiállításnak.
 
Dömötör Csaba azt mondta, ez nem véletlen, Debrecen ugyanis a magyar kultúra egyik fellegvára, ami elég ok arra, hogy
 
„a magyar fotográfia is felvonuljon a városban”.
 
 
Az államtitkár szerint a kiállított képek is bizonyítják, hogy
 
Magyarország tele van magával ragadó és marasztaló helyekkel, korszakos épületekkel és lüktető közösségekkel.
 
Örömmel nyugtázta, hogy a kiállított képek között debreceni fotográfusok munkái is szerepelnek.
 
Dömötör Csaba jelezte, hogy a képeket este kivilágítva tekinthetik meg az érdeklődők, de csak tíz óráig, mert igazodtak az energiaválság miatti helyi takarékossági intézkedésekhez.
 
 
Az államtitkár végezetül arról beszélt, hogy a kiállított fotók sokféle nézőpontból és árnyalatban mutatják be Magyarországot, de egy közös bennük:
 
nem a tökéletességről szólnak, hanem egy olyan helyről, amelyhez minden napi nehézségeink ellenére makacsul kötődünk, és amelyet szeretünk.
 
Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere azt mondta, 2010-től, amióta Fidesz-kormány van Magyarországon, a turizmus paradigmaváltáson ment keresztül: a vidék-Magyarországot is szeretnék „felemelni”, a turisták igazi célpontjává tenni.
 
 
Debrecen kiemelten fontos helyszín ebből a szempontból, a kormánytól számos lehetőséget kapott, és élt is vele: olyan turisztikai fejlesztési hullámot indítottak el a régióban, amivel magas színvonalon tudják kiszolgálni a vendégeket – tette hozzá.
 
Kaiser Ottó fotográfus, a Magyarország 365 fotópályázat zsűrijének elnöke azt mondta,
 
idén karácsonykor Magyarország fotóalbuma Debrecen főutcáján sétálgatva is fellapozható.
 
MTI, fotók: Magyarország 365

Kapcsolódó