Lelépő
Image default

Drónfotókon látszik, hogyan vonzza a madarak ezreit a Baksi-puszta vize

Beváltják a várakozásokat a vízmegtartás és vízkormányzás érdekében tavaly végzett beavatkozások a Baksi-pusztán: február 3. óta közel száz hektárt öntött el a víz a zsilipek szabályozásával, ennek köszönhetően pedig a korábbi évekhez képest már most sokkal nagyobb a madármozgás, rengeteg nyári lúd, nagy lilik, tőkés réce, csörgő réce és bíbic érkezett a pusztára.
 
A Baksi-puszta az Alsó-Tisza-völgy és a Homokhátság peremzónáján, Csongrád-Csanád vármegyében, öt település – Baks, Csanytelek, Ópusztaszer, Pusztaszer és Tömörkény – külterületén helyezkedik el. Teljes egészében lefedi a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet, így országos védettséget élvez és a Natura 2000 hatálya alá is tartozik. 
 
Egy része a Ramsari Egyezmény hatálya alá eső nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, a vonuló madarak rendkívül fontos állomása. 
 
Tavasszal elsősorban partimadarak – főleg godák, cankók – alkotnak itt nagy csapatokat, míg ősszel a vadludak és a darvak a jellemzőek. Fészkelő- és táplálkozóhelyként is jelentős,
 
rendszeres vendég többek között a gólyatöcs, a gulipán, a nagy goda és a cigányréce.
A Baksi-pusztán háborítatlanul megmaradt, jó állapotú szikes- és löszgyepek, valamint közéjük ékelődő kisebb kiterjedésű szikes mocsarak, nádasok, ritkás, ligetes facsoportok találhatóak. A térségre is jellemző a Duna-Tisza közén erőteljesen jelentkező talajvízszint-süllyedés, amely maga után vonja a felszíni vizek kiterjedésének és a vízborítottság hosszának csökkenését is, ami természetvédelmi szempontból is kedvezőtlen jelenség.
 
 
A Baksi-puszta nyílt vizű tómedreiben több okból is elsődleges fontosságú a víz megőrzése: a tavak szikes jellegének megtartását szolgáló sófelhalmozódási folyamatok hatékony működése miatt, valamint a környező területek növényvilága, és a hozzájuk kötődő állatvilág érdekében.
 
Az emberi beavatkozásra visszavezethető káros hatásokat ezen a helyszínen is mesterséges beavatkozásokkal tudja a Kiskunsági Nemzeti Park mérsékelni.
 
Erre nyílt tavaly lehetőség a Baksi-pusztán a pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzését célzó LIFE IP GRASSLAND-HU projekt keretében.
 
 
A projekt során hat zsilip épült újjá, és egy teljesen új zsilip is készült a Büdös-széki főcsatornába becsatlakozó Vesszősi-csatorna torkolatánál. Ennek segítségével egyrészt visszatartható a víz a Vesszős-székben, másrészt ugyanezen a részen a töltés javítása is lezajlott, így a Vesszős-szék függetleníthető a Büdös-széki csatornától, ami vízkészlet-gazdálkodási és vízminőség-védelmi szempontból is indokolt lehet.
 
Az eddigiek alapján az már megállapítható a próbaüzemből, hogy a tavaly elvégzett beavatkozások beváltják az előzetes várakozásokat.
 
A víz már a Vesszős-székig is eljutott és azt is jelentős mértékben feltöltötte, emellett a főcsatorna mentén is jópár helyen, az ősi Dong-ér egykori medrében is vannak már kisebb-nagyobb kiöntések. Régóta nem látott nagyságú területet, közel száz hektárt fed most víz a Baksi-pusztán a vadludak, récék nagy örömére: a madarak több ezres számban lehetnek most itt jelen.
 
Nem ez az egyetlen szenzáció a Kiskunsági Nemzeti Park háza táján. Ahogyan azt a Lelépő is megírta,  Baja déli határában, egy önkormányzati tulajdonú területen, az egykori vasúti töltés mezsgyéjén nő a védett tarka sáfrány néhány ezres állománya. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint jelenleg előkészítés alatt van a terület helyi védelme, így hamarosan oltalom alá kerülhet az a terület, ahol a tarka sáfrány nő.
 
A víz elképesztően fontos, hogy az aszályos év után idén minden adott legyen az élővilágunk megőrzéséhez. Ebben a cikkünkben a Hortobágyi Nemzeti Park esetében mutatjuk meg, hogyan telt meg vízzel a Felső-Tisza hullámtéri holtmedre, itt pedig az látható, hogyan vált jégpáncéllá a belvíz a hegymagasi réten.
 
Forrás és fotó: KNP.hu

Kapcsolódó